“Amennyiben tehát valóban katonai megszállás előkészítésén ügyködő magyar kémeket kaptak el, úgy abszolút érthető a magyar kormány nagyon zaklatott reakciója, hiszen ezzel egy olyan lépést előkészítő művelet lepleződött le, amely rendkívül komoly veszélyt jelentett úgy a magyar nemzetbiztonságra, mint szövetségesi rendszerünkre.
Ha a vádak alaptalanok, akkor szintén rendkívül súlyos válságról beszélhetünk, hiszen ez esetben arról van szó, hogy egy szomszédos ország a területe ellen irányuló magyar katonai beavatkozás konkrét vádjával akar lejáratni bennünket.
Ukrán szempontból óriási, végzetes baklövés volna ez az akció, amennyiben a vádak nem igazak, hiszen nagymértékben alkalmas az irántuk táplált bizalom megingatására.
Magyar szempontból szintén óriási, végzetes baklövés ez az akció, amennyiben a vádak igazak, hiszen hosszú időre ellehetetleníti legnagyobb szomszédunkkal a viszonyt – persze lehet, hogy arra bazírozunk, hogy nem sokáig lesz már a legnagyobb szomszédunk.
Az orosz kapcsolatok úgy jönnek ide, hogy amennyiben valóban léteznek magyar tervek Kárpátalja megszállására – ezt kimondani is elképesztő –, azok csakis egy orosz stratégiához igazítva születhettek meg, hiszen máskülönben még annyi realitásuk sincsen, mint így.”